• Más témák

    Hogyan tervezek 2024-re?

    Mostanában többször gondolkodom azon, hogy kibővítsem a blog témáit, és egy kicsit más irányba is kacsintgassak. Végül is a blog nekem egyfajta önkifejezés, így talán belefér. Mivel soha nem a kattintások számára gyúrtam, így nem tudom, hogy marketinges szempontból ennek milyen hatása van, de nekem tetszik a gondolat, így megteszem. 🙂

    Elsőként az évkezdéshez kapcsolódóan osztanék meg egy-két gondolatot. Néhány éve már visszatértem ahhoz a korábbi szokásomhoz, hogy az év elején/előző év végén végzek egy kis évértékelést, illetve megtervezem a következő évet. Itt nem (csak) olyanokra gondolok, hogy milyen utazásokat tervezünk vagy milyen jelentősebb események lesznek az évben, hanem, hogy az életem egyes területein milyen célokat fogalmazok meg a következő évre.

    Hogyan is történik ez (ideális esetben)?

  • Kert,  Lakberendezés

    Újra itt… Felújításunk rövid története

    Hát, nagyon eltűntem. Nálunk már évek óta az volt a mondás: jövőre felújítunk. Sokáig terveztük, az alaprajzot rengetegszer átrágtuk. Aztán mindig közbejött valami, ami miatt ez megint „jövőre” tolódott. (Ha egy lakásfelújításra szeretnél felkészülni, ezt a bejegyzést ajánlom.) Mígnem egyszer csak eljött a nagy pillanat: belevágtunk.

    Korábban úgy gondoltam, majd lépésről lépésre megörökítem a felújítás történéseit itt a blogon, de aztán annyira elsodortak az események és az egyéb tennivalók, hogy nem győztem dokumentálni. Azért majd utólag szentelek néhány bejegyzést a folyamatnak, akár tanulságképpen is hasznos lehet.

    Hol tartunk most: 2021. február 6-án kiköltöztünk és augusztus 21-én vissza tudtunk költözni. Közben szétvertük, átalakítottuk, megszépítettük és azóta örülünk neki. 🙂 

    Az érzés, amikor a régi otthonon szétvert maradványai között állsz és kilátsz a csillagokra… Megfizethetetlen. (A többire ott a MasterCard 🙂 )

    Azért vannak/voltak viszontagságos pillanatok. A beköltözés előtt másfél hónappal még elég reménytelennek látszott a helyzet, aztán csak egyszerre minden megváltozott… Ennek elmesélem a történetét.

  • Lakberendezés

    5 szokás, amivel mindig kacatmentes lesz az otthonod

    Az előző bejegyzésben minden rendezett otthon alapját képező selejtítéshez adtam tippeket, hogy még azok is könnyebben végig menjenek ezen a folyamaton, akik megrögzött gyűjtögetők. Most, hogy már reményeim szerint megszabadultál minden felesleges kacattól, adok néhány olyan ötletet, amelyet ha beépítesz a mindennapjaidba, gyerekjáték lesz a kacatmentes otthont fenntartani.

  • Lakberendezés

    5 tipp a kacatmentes, rendezett otthonért

    Covidnak hála otthon töltöttem egy hetet és így végre volt időm végigmenni az EGÉSZ lakáson, pincétől a padlásig és kiszelektálni, átnézni a cuccainkat. Sőt, nem csak átnéztem őket, hanem meg is hirdettem azokat, amelyek erre érdemesek, és a többi feleslegesnek is helyet találtam (Cseriti, lomtalanítás, könyvtár stb. A felesleges holmik elhelyezéséhez ebben a cikkben találsz iránymutatást.). Nekem soha nem okozott gondot megválni a nem használt cuccoktól, de ez már nem mondható el a családom közelebbi és távolabbi tagjairól. Bár NAGYON sokat fejlődtek ezen a téren. A férjem például most már csak néhány darabot vett ki a feleslegesnek ítélt kupacból. A küszöbön álló, felújítást megelőző költözés nagy segítség és hajtóerő nekünk a szelektálásban, nem mindegy, hogy hány négyzetméter raktárat kell bérelnünk a holmijainknak. Ami bizakodással tölt el, hogy a kidobásra ítélt cuccok 95 %-a vagy lestrapált gyerekholmi (elkerülhetetlen) vagy nem általunk vásárolt, hanem valamikor ajándékba kapott, de nem túl értékes tárgyak voltak. Az “eladandó” kupacban már több az, amit mi vásároltunk, de remélhetőleg, ezeket el fogjuk tudni adni, illetve ami külön nagy örömet okoz, hogy mindegyik 5 évnél régebbi. Az elmúlt 3 évben kezdtem foglalkozni azzal, hogy megpróbáljam a nem használt tárgyakat minimalizálni, azóta szerencsére nem is halmozódtak fel ilyenek. Mostanában nagy divat a minimalizmus, a minimalista otthonra való törekvés. Én soha nem vágytam minimalizmusra, engem nem elsősorban a sok tárgy zavart, hanem a sok NEM HASZNÁLT tárgy. A fiam sokszor szokta mondani, hogy “Anya, te mindent eladsz!” (Ő pont az ellentétem ebben, igazi gyűjtögető típus.) Nem, én nem MINDENT adok el, csak azoktól a holmiktól válok meg, amiket nem használunk, nem szeretünk . Most mutatok néhány olyan tippet, ami segíthet ahhoz, hogy a te otthonod is kacatmentes és rendezett legyen.

  • Lakberendezés

    Kis konyhával boldogan

    Nemrég egy ismerősöm tanácsot kért a felújítás alatt lévő panel lakásuk konyhájának funkcionális elrendezését illetően. A konyha – mint általában a panelek konyhái – nem nagy, 290*153 cm. Nézzük tehát, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy ilyen kicsi konyha berendezésekor, hogy az kényelmesen használható és a lehetőségekhez képest tágasabb hatású legyen. Ha azt hisszük, egy kicsi konyha csak átok lehet, megmutatom, hogy nem, igenis lehet szeretni ezt is, láthatod, hogy bizonyos szempontból jobb is lehet, mint a nagy. (Ha kicsi lakás szeretnél szerethetővé varázsolni, további cikket a témában itt találsz.)

  • Kert

    7+1 ötlet a gyommentes kerthez

    Tavasszal az ember általában hatalmas lelkesedéssel áll neki a kertészkedésnek, de úgy július környékére csökken a lendület, ekkor ugyanis gőzerővel támadnak a gyomok. Én is sokszor elcsüggedtem ilyenkor, mert úgy éreztem, hiába küzdök, nem tudom megnyerni a gyomnövényekkel folytatott háborút, maximum néhány csatából kerülhetek ki győztesen. Az évek során ezért próbáltam minél több trükköt, módszert ellesni, hogy minél könnyebb legyen a kertet gyommentesen tartani és ezáltal is könnyebben gondozható legyen a kertünk. Íme most 7+1 ötlet, ami a gyommentes, kevés gondozást igénylő kerthez segíthet.

  • Kert

    11 bordó levelű növény, amivel feldobhatod a kerted

    Korábbi bejegyzésekben már megosztottam egy-két szubjektív növényválogatást, amelyekkel könnyen gondozható sarkokat alakíthatunk ki, legyen az adott terület napos vagy árnyékos (ld. könnyen gondozható árnyékos növények és szárazságtűrő évelők). Ha szeretnénk egy kis érdekességet vinni a kertünkbe, érdemes a bordó levelű növények közül is választanunk. Ezek az év nagy részében felhívják magukra a figyelmet az átlagostól eltérő levélzetükkel, néhányuk ősszel is különleges levélszínnel ajándékozza meg a kerttulajdonost. A továbbiakban bemutatok 11 bordó levelű növényt (fákat, cserjéket és évelőket is), amellyel könnyen feldobhatjuk a kertünket. Ezek nagy része a könnyen gondozható kategóriába esik, így a lusta kertészek számára is sok örömet és kevés munkát tartogatnak.

  • Kert,  Lakberendezés

    Tökéletlen boldogság

    Ma egy kicsit többet időztem az Instagramon, mit egyébként szoktam (hetente egyszer-kétszer 🙂 ). Talán ennek és egy mai beszélgetésnek köszönhetően csömörlöttem meg. Elég. Elég a tökéletesség mutatásából. Minden nagyon szép, hangulatos, boldog, tökéletes fények, beállítások, otthonok, kertek, életek. Közben az emberek nagy részének nem így sikerül. Nem vagy éppen tökéletes, mosolygós anya, veszekszel a gyerekkel, időnként odaszólsz a férjednek, nem tökéletes a lakásod, és tetvesek a virágaid, mert napok óta nem jutsz oda, hogy lepermetezd.

  • Kert

    Kertlátogatás – egy angol kertben jártam

    Szerencsére mostanában már többször lehet belebotlani kertlátogatásokba, amelynek során a kert tulajdonosa idegeneket is beenged az általa létrehozott kertbe, meg lehet csodálni mindenféle szépséget és természetesen kérdezni, beszélgetni is lehet róla. Ennek külföldön már régebbi hagyománya van, az utóbbi években már nálunk is van kereslet és szerencsére kínálat is.

    Ma egy ilyen kertlátogatáson jártam Miklósnál, Pilisszentkereszten. Már egy ideje követtem az oldalát a Facebookon, így nagyon megörültem, mikor a járvány elmúltával újra szabaddá vált kertlátogatások szervezése, rögtön le is csaptam egy június végi időpontra.

  • Lakberendezés

    Betonpadló: csiszolt beton, dekorbeton, mikrocement és társai – mi a különbség és melyiket mikor használd

    A mostani betonpadlóról szóló bejegyzéshez is a saját életünk adta az inspirációt. Bár mi a “jövőre már tényleg felújítunk” kategóriába esünk sajnos már évek óta, ez nem akadályoz meg abban, hogy folyamatosan járassam az agyam, hogy hogyan szeretném kialakítani később az otthonunkat. Ez az évek óta húzódó gondolkodás viszont azzal jár, hogy én is sokat változom, így az ízlésem is, és amit favoritnak gondoltam néhány éve, az már nem annyira a kedvenc. (Bár szerencsére annyit nem változott az ízlésem, hogy ha elkészült volna sem szeretném szétveretni, de most másképp gondolnám.) Alapvetően próbálok a drága, tartós dolgokban (beépített vagy drága bútorok, burkolatok) a trendektől elszakadni és inkább semlegesebb alapokat kialakítani, hogy ezáltal az enteriőr időtálló legyen. Ezért például nem vagyok híve az elmúlt években oly trendi cementlapoknak – bár kétségtelenül gyönyörűek – nagyon erős mintázatúak, így ki fognak menni néhány év alatt a divatból. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy ha valami nagyon erős színű vagy mintájú, azt az ember hamarabb megunja, mint a semlegesebb tárgyakat, így ezekkel érdemes csínján bánni drága dolgok esetén. Korábbi elképzelésem az volt, hogy fa burkolatot szeretnék az egy térben lévő konyha-étkező-nappaliba, illetve – mivel fát félnék a konyhában használni – ezért a fára megszólalásig hasonlító vinyl mellett tettem le (még tavaly is) a voksom. Aztán az elmúlt pár hónapban még rágtuk kicsit az alaprajzot és a jelenlegi felállás szerint nem lenne teljesen egyben a nappali a konyha-étkező résszel, így nem jelentene problémát, ha burkolatváltás van a kettő között. Furcsa ez, de valahogy pusztán attól, hogy másképp szerveznénk a tereket, más a stílus, amit hozzá passzolónak érzek. (Az alaprajzi módosításokról majd egy későbbi posztban.) Így történt, hogy letettem a fa padlóról. A padlólapokat túl unalmasnak érzem ide, ráadásul utálom, hogy a fuga hamar elkoszolódik. Így kezdtem körbenézni a homogén felületek (konkrétabban a műgyanta vagy a betonpadlók) háza táján. Ami szóba jöhetne: műgyanta, csiszolt beton, dekorbeton. Nézzük meg ezeket, melyik mit takar, és mik a jellemzői.