Kert

6 könnyen gondozható árnyéktűrő növény

Bár alapvetően lakberendezési blognak szánom ezt a blogot, de tavasz van, ilyenkor elkap a gépszíj, így megint egy kertes bejegyzés következik; nézzétek el nekem.

Minden tavasszal, mikor már ébred a természet, engem mintha megcsípett volna valami, kertezek folyamatosan. A kertünk még erősen a kialakítás/átalakítás fázisában van. Addig nem akartuk teljesen rendbe tenni, míg a felújításon túl nem vagyunk, tapasztalataink szerint a munkások nem lesznek (sokszor nem is lehetnek) tekintettel a fűre vagy a virágágyásokra. Így eddig leginkább csak ritkítottuk/átültettük azt, amit az előző lakó itt hagyott. Ez azért nem volt kevés munka. Elődeink kb. úgy ültettek, hogy megláttak egy nekik tetsző növényt a kertészetben és azt valahová random módon elültették a kertben. Ezért aztán pl. a gyepben voltak csak úgy cserjék vagy virágcsoportok. A kert közepén volt pl. egy lugas, úgy, hogy nem lehetett máshol, csak kert végében átmenni egyik oldalróla másikra. Ezt hamar megszüntettük, nehéz volt így labdázni a gyerekkel. 🙂

Innen indultunk (a kert hátsó része)

Ezt követően minden évben alakítgattam/alakítgattunk rajta egy kicsit (én vagyok a kertész a családban, a férjem segédmunkát vállal, ha szépen megkérem 🙂 ). Idén is több átalakítást tervezek, most egy árnyékos sarok kapcsán kezdtem el ötletelni.

Korábban már kezelésbe vettem egyszer ezt a területet, felástam, kiszedtem a gazzal benőtt íriszeket, átültettem az útban lévő nárciszokat és ide, a csodás magnóliafánk alá kerültek a napsütötte nyugati oldalról átmenekített hortenzia bokrok.

Ez volt a kiinduló állapot, már a ritkítás után
Első körben idáig jutottam

Idén szeretném ezt az ágyást kibővíteni (ezért nem akarom lebetonozni a szegélyköveket, hogy mindig legyen lehetőségem változtatni), az árnyékliliomok is zsúfoltan vannak már, szeretném a még nyugati oldalon maradt kerti hortenziát is ide költöztetni és tervezek egy leülős, szemlélődős sarkot is ide, az árnyékba.

Szóval könnyen gondozható, árnyéktűrő növényeket kerestem ide. Most nem volt szempont a szárazságtűrés, mivel a hortenziák eléggé vízigényesek, ha már ők kapnak, a mellettük lévőt nem olyan nagy energia meglocsolni. (Igen, a hortenziáknál a szívem győzőtt, tudtam, hogy vízigényesek, de imádom őket, olyan gyönyörűek!) (Ha könnyen gondozható, szárazságtűrő évelőket keresel, olvasd el ezt a bejegyzést.)

A hosszú bevezető után most jöjjön néhány árnyéktűrő növény, hogy a kert kevésbé napsütőtte része is pompázatos legyen.

1. Árnyékliliomok (Hosta)

Természetesen az elsők, ami az emberek eszébe jut, ha árnyékos helyre keresnek növényt. Több változata van, ezüstös és mintás levelű is. Mint a fenti képen látszik, nálunk is boldogan növekednek. Igazán könnyű a fenntartásuk, én gyakorlatilag a tavaszi tövig vágáson kívül semmit nem csinálok velük. Egyetlen hátrányuk, hogy sajnos a meztelencsigák is szeretik őket.

2. Kerti tollbuga (Astilbe)

Szintén egy vízigényes növény, de ezért a hátrányért kárpótol a gyönyörű virágaival (fehér, rózsaszín, bíror, lazacszínű), melyeket júniustól szeptemberig hoz. 50-120 cm-es magasságot ér el.

3. Szívvirág

60-80 cm-esre növő, április-májusban virágzó évelő, szintén a vízigényes növények során gyarapítja. Nagyon különleges, lecsüngő, szív alakú virágai miatt különös dísze lehet a kertnek. Virágzás után lombja visszahúzódik, így helye – a következő évi előbújásig -üres marad, ezért érdemes megfelelő szomszédságról gondoskodni neki, ami ilyenkor kitölti a felszabadult helyet.

4. Hortenziák

Mint fent is említettem, nagy kedvenceim. Kicsit kilógnak a sorból, mert kényes növények, nagy a vízigényük, illetve főleg a kerti hortenzia igényes a talajra (a savanyú földet kedveli). Viszont gyönyörű, hatalmas virágokkal kárpótolnak minket a fáradozásainkért. Szintén több színváltozatban és fajtában kaphatóak (cserjés, kerti, tölgylevelű, bugás, futó), mindegyik csodaszép.

5. Májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis)

Még egy kedvencem. Ez is van a kertünkben, úgyhogy csak át fogom őket ültetni. Olyan helyesek, ahogy tavasszal virágoznak és persze az illatuk is magával ragadó. Különösebb gondozást nem igényelnek, az árnyas, nyirkos környezetet kedvelik. Vigyázat, mérgezőek!

6. Hunyor (Helleborus)

A növény nevének hallatára korábban mindig valami csúnyaság jutott eszembe, nekem a „hunyor” név nem illik, ehhez a kedves, tavaszi virághoz. Pont akkor virágzik (tél végén, kora tavasszal), mikor az embernek már nagyon elege van a télből és a hidegből, egy kis vidámságot csempész mindennapokba.

Jelenleg még a tervezgetés, előkészítés fázisában vagyok, majd beszámolok az eredményről is.

(A képek forrása a képre kattinva érhető el.)

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük