Hogyan történt, hogy kertépítésbe kezdtünk

A mi kertünk egy eléggé szedett-vedett kert. Mikor beköltöztünk, alakítottunk egy kicsit rajta, de leginkább csak ritkítottuk a benne lévő régi gyümölcsfákat. A füvesítés elmaradt, mivel az építkezés előtt nem akartunk ebbe belevágni, hiszen egy építkezést nem igen él túl a fű, ha pedig utána úgyis elölről kell kezdeni, akkor minek. Így aztán csak nyírással rendben tartottuk a meglévő területet, amit én csak “ősgyepként” szoktam emlegetni. Gazos, na. Viszont a felújítás még mindig előttünk van, nem pedig mögöttünk, így a füvesítés továbbra sem aktuális. Azonban kis tereprendezés mégis csak történik kis házunk táján, bár ezt sem igazán így terveztük.

Történt egy nap a tél végi viharos, szeles időjárásban, hogy a szomszéd telefonált: Jó lenne, ha hazamennénk, mert a szél lefújta a tetőt a melléképületről (amit egyébként asztalosműhelyként fog a férjem használni). Gondoltuk, biztos túloz, csak megbontotta. De hazaérve konstatáltuk: nem, szó szerint levitte a szél a tetőt, az utcáról kellett összeszednünk az egészet. Ezért a felújítást ily módon beelőzte – az általunk csak Kisháznak nevezett – műhelyépület rendbetétele. Jött a szakember, készült új, remélhetőleg az előzőnél stabilabb tető. Viszont a Kisház előtti terület már régóta mumus volt. Eredetileg sok növény, évelők, cserjék éltek itt nagy elvadultságban, még egy kerti tó nyomaira is bukkantunk, mikor birtokba vettük a házat.

 A növények már annyira egymásra voltak nőve, hogy nem akartunk (nem is nagyon tudtunk volna) a szétválasztással bajlódni, ráadásul néhány közülük nem is nyerte el a tetszésünket a sok tüske miatt, így két-három éve felszámoltuk a dzsungelt és kivágattuk a növényeket. Azóta viszont ez a terület parlagon volt, csak gyomirtás szinten tartottuk karban. Így idén gondoltunk egyet, ha már úgyis itt dolgoznak a kőművesek, egyúttal letérköveztetjük ezt a területet is (ez volt egyébként az eredeti terv is), hogy ide kerülhessen a medence. (Néhány éve rákaptunk a kerti medencézésre. Pedig azt gondoltam, ez mekkora macera, most meg imádom!) Ezzel három legyet is ütünk egy csapásra: megszabadultunk egy elég nagy terület rendszeres gyommentesítésétől, az évi medence szintezéstől és terepalakítástól és végre rendezett lesz a kertnek ez a hátsó része.

Viszont evés közben jön meg az étvágy és persze a koronavírus is megtámogatta a projektet, a hétköznapjainkat és a hétvégéinket (a munkán kívül) elég bezárva töltjük, így van idő kertészkedni. Szóval, ha már itt vannak a kőművesek, bontsák már fel a régi töredezett betonjárdát a kert közepéről. Ha már hozatunk térkövet, hozassunk annyival többet, ami elég a kert szélén lévő, ekkor még csak fejben létező virágágyásokat leszegélyezni. Plusz nyereség, hogy a szomszédunkban befejeződött az építkezés és elkészült az új, tömör betonkerítés (és nem a régi, szakadozott fonott kerítést kell néznünk). Így, bár a házunk idén sem lesz felújítva (úgy látszik, ez egy never ending story), a kert legalább alakul.

Szerencsére, azért maradt még virágoznivaló a kertben. 🙂

Néha elcsüggedek, hogy már hány éve itt lakunk és mégis sokszor érzem azt, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Most, hogy „ilyen volt” képet kerestem ehhez a bejegyzéshez, döbbentem rá, hogy mennyi változás is történt. Csak ez nem az a fajta kertkialakítás, mikor ide jön egy kertépítő és csilliárdokért két hét alatt gyönyörű kertet varázsol. Itt a munkák nagy részét mi végeztük (néhány nagyobb fizikai erőt vagy gépi munkát igénylő műveletet kivéve), de ettől igazán a „mi gyerekünknek” érezzük és nem sajnáljuk a sok izzadságos órát, amit a kialakításával töltöttünk és még tölteni is fogunk. Emiatt hihetetlen jó érzés végignézni az elkészült (félig elkészült) részeken, hogy ezt mi teremtettük meg.