Tökéletlen boldogság

Ma egy kicsit többet időztem az Instagramon, mit egyébként szoktam (hetente egyszer-kétszer 🙂 ). Talán ennek és egy mai beszélgetésnek köszönhetően csömörlöttem meg. Elég. Elég a tökéletesség mutatásából. Minden nagyon szép, hangulatos, boldog, tökéletes fények, beállítások, otthonok, kertek, életek. Közben az emberek nagy részének nem így sikerül. Nem vagy éppen tökéletes, mosolygós anya, veszekszel a gyerekkel, időnként odaszólsz a férjednek, nem tökéletes a lakásod, és tetvesek a virágaid, mert napok óta nem jutsz oda, hogy lepermetezd.

Az előző lakó lerakott egy csúnya burkolatot, de nincs pénzed kicserélni? Kis lakásban laksz és nem férsz el a sok cucctól? Végig nézel a lakásodon, kerteden és azt gondolod, Úr Isten, ezt biztos nem mutatnám meg az Instán? Hogy lehet, hogy mindenkinek ilyen tökéletes, nekem meg nem? Hát mert senkinek sem az. Ezt már sok mindenki elmondta, mégis hajlamosak vagyunk újra és újra elhinni, hogy csak a mi életünket varázsolták el valami gonosz manók, a többieké milyen irigylésre méltó.

Ezen a blogon egy nem tökéletes, de szeretnivaló világhoz szeretnék ötleteket, inspirációkat adni, néhány pihentető pillanatot nyújtani, vagy néha megmutatni a mi általunk teremtett, messze nem tökéletes környezetet. Az, míg egy kert, lakás elnyeri azt a formát, amit elképzelsz, hosszú idő, főleg, ha – korlátozott anyagi lehetőségek híján – sok minden saját kivitelezésben készül. Sőt – mivel mi is változunk és így a környezetünket is magunkhoz alakítjuk – lehet, hogy soha nem lesz teljesen kész. De ne görcsöljünk azon, hogy a gyepünkben – a sok küzdelem ellenére – megjelentek a gyomok, vagy hogy elszúrta a mester és nem lett szép a padlószegély.

Élvezzük ki az alkotás örömét, és ha úgy érezzük, hogy a környezetünk egyáltalán nem olyan, mint amit szeretnénk, de pillanatnyilag nincs is lehetőségünk változtatni, alakítsunk ki egy sarkot, ahol feltöltődhetünk, ahol már meg tudjuk valósítani kicsiben, amit nagyban elképzeltünk és üljünk le pohár hideg limonádéval naplementét nézni, vagy egy jó könyvet olvasni, a többit pedig engedjük el!

Hogy egy kis személyes példával jöjjek a nem-tökéletes életünkből: az ágyások helyét kijelöltük, legyomirtóztam, a szegélykövet körberaktuk, de még nem volt időnk leásni, az ágyásokat beültetni. A fű öntözőrendszerét (erről majd jövök egy külön bejegyzésben) tesztelésre összeraktuk, de ezután csak addig jutottunk, hogy a nyomvonalat kiástuk, így egy hosszú munkagödör megy a kert közepéig. És mit csináltunk tegnap délelőtt a 32 fokban? Nem törődtünk a kerti munkával, helyette hatalmasat pancsoltunk a medencében és élveztük, ami van (áldás, a betonkerítés, még ha mienk is a csúnyábbik oldala és nagyon szeretjük a lerakott térkövet is, amire a medencét tettük).

Mert ebben az esetben is igaz, hogy a cél gyakran az út maga. Ne hagyjuk csak úgy elmenni, élvezzük ki az alkotás örömét, az apró sikerélményeket és addig is, amíg nincs kész a nagy mű, élvezzük ki a pihentető sarkokat, lehetőségeket. Adjuk meg magunknak a feltöltődés perceit, hogy megiszunk egy pohár italt és átadjuk magunkat a pihenésnek, és feledkezzünk el arról, hogy ha ezt történetesen egy sittkupac szomszédságában tesszük.