Lakberendezés

Kis konyhával boldogan

Nemrég egy ismerősöm tanácsot kért a felújítás alatt lévő panel lakásuk konyhájának funkcionális elrendezését illetően. A konyha – mint általában a panelek konyhái – nem nagy, 290*153 cm. Nézzük tehát, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy ilyen kicsi konyha berendezésekor, hogy az kényelmesen használható és a lehetőségekhez képest tágasabb hatású legyen. Ha azt hisszük, egy kicsi konyha csak átok lehet, megmutatom, hogy nem, igenis lehet szeretni ezt is, láthatod, hogy bizonyos szempontból jobb is lehet, mint a nagy. (Ha kicsi lakás szeretnél szerethetővé varázsolni, további cikket a témában itt találsz.)

Funkciók elrendezése:

Egy konyhában a következő lépések követik egymást:  

  1. Tárolás: Hűtőszekrényben tároljuk a főznivaló élelmiszereket.
  2. Előkészítés: A hűtőszekrényből ki- és be pakolunk.
  3. Mosás, mosogatás: Az elővett élelmiszert elmossuk.
  4. Előkészítés: Következik a pucolás, darabolás stb. vagy egyéb, konyhai gépekkel végezhető művelet.
  5. Főzés, sütés: Az előkészített ételt megfőzzük.
  6. Tálalás: Az elkészült ételt kitálaljuk, illetve a forró lábost, tepsit a már elkészült étellel is tárolnunk szükséges.

A fenti sorrendnek megfelelően tehát egy konyha ideális elrendezése: hűtő – pult – mosogató/mosogatógép – pult – tűzhely – pult. A funkciók elrendezésére többféle kialakítás lehetséges (egyenes, párhuzamos, szigetes, L, U, G alak), ezekre most itt nem térek ki külön.

Kicsi szürke konyha

A hely nagyon sokszor behatárolja a lehetőségeket, azonban néhány szempontot vegyünk figyelembe a használhatóság érdekében:

Egy kis ergonómia

  • Kis konyhában nagyon fontos, hogy legyen elegendő pultfelület, annak érdekében kényelmesen tudjuk az ételek előkészítését, darabolását, a keverést és egyéb konyhai műveletet végezni. Bár mostanában nagyon divatos és kétségtelenül kényelmes az emelt sütő és a fölé beépített mikro használata, ha nem marad elegendő pultfelület, akkor mondjunk le róla. Általában a sütőt nem használjuk napi szinten, míg az pultot gyakorlatilag minden konyhai műveletnél, így nagyon nem mindegy, mennyire férünk el rajta.
  • A sütő előtt, akár magas elembe, akár a főzőlap alá kerül, 120 cm-t szabad közlekedési útvonalat kell hagyni, ennyi szükséges ahhoz, hogy a sütőből kényelmesen és biztonságosan ki- és be tudjunk pakolni. A fent említett konyha esetében a konyha szélessége csak 153 cm volt, ha ebből levonom a pult mélységét (60 cm), akkor látszik, hogy a sütőt csak a rövidebb, 153 cm-es oldalra tehetem. Szerencsére itt a tulajdonosok nem akarták az egyébként meglévő gázt használni, és mivel a villamos hálózat egyébként is felújításra került, könnyen ki lehetett alakítani az új sütő helyét.
  • Bár sokszor nagyon nehéz sakkozni a hellyel, az alábbi szempontokat mindenképpen ajánlott betartani, a biztonságos használat érdekében:
    • A főzőlap soha ne kerüljön egy konyhai szekrénysor végére úgy, hogy mellette nincs fal, mert balesetveszélyes. (Pl. a forró olajos serpenyő füle kilóg a főzőlapon túlra, aki arra jár, lesodorhatja.
    • Mosogató és főzőlap soha ne kerüljön közvetlenül egymás mellé, mert a forró olajba fröccsenő víz sérülést okozhat.
    • A sütő közelében legyen egy pultfelület, ahová a forró tepsit helyezni lehet.
Kicsi konyha asztallal
  • A szükséges pultfelületeket elosztásakor gondoljunk rá, hogy a mosás és a főzés közötti szakaszon van szükségünk a legnagyobb munkaterületre, tehát ez a pultszakasz legyen a leghosszabb.
  • Nem szerencsés, de ha nagyon nem fér el máshogy, akkor a tűzhelyet tehetjük közvetlenül a fal mellé, de ekkor is hagyjunk legalább 10 cm-t a főzőlap és a fal között, hogy a nagyobb lábasok elférjenek. Tapasztalataim szerint még mindig jobb egy 120 cm-es egybefüggő pult a mosogató és a tűzhely között, mint két 60 cm-es a tűzhely két oldalán. (Most, hogy belegondolok, világ életemben olyan konyhám/konyhánk volt, ahol a tűzhely – néhány centi híján – rá volt tolva a falra. 🙂 ) Arra figyelni kell, hogy ennél a megoldásnál a fal sokkal jobban koszolódik, nemcsak a tűzhely szintje fölött, hanem az alatt is.

Praktikus ötletek kis konyhákhoz:

  • A kevés pultfelületet ellensúlyozhatjuk kihúzható, lehajtható, mosogatóra tehető asztallapokkal, ami ideiglenesen meghosszabbítja a munkaterületet
  • Használjuk ki a sarkokat kifordítható sarokpolc-vasalatokkal.
  • Ha a pénztárcánk engedi, használjunk inkább fiókos alsóelemeket ajtósak helyett, így biztos, hogy minden négyzetcentiméter hasznosulni fog.
  • Lehetőség szerint asztalossal készíttessük a konyhabútort, hogy tényleg minden centimétert ki tudjunk használni. Egy tepsi, vagy egy kihúzható konyharuhatartó/fűszertartó már egy 15 cm-es helyre is befér.
  • Ha van elég tárolóhelyünk, elhagyhatjuk a felső szekrényeket, ezáltal szellősebb lehet a tér. Mostanában ez a megoldás nagyon divatos, ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy a polcokon lévő tárgyak könnyebben koszolódnak, sűrűbb tisztogatást igényelnek.
  • A mikrót szereljük a felső szekrények aljára vagy alsó polcára, hogy ezzel is pultfelületet nyerjünk.
  • Ha elfér, használhatunk mobil, gurulós bútorokat, ezek egyrészt a tárolást megkönnyítik, másrészt plusz munkafelületet is adnak.
  • Klasszikus, de igaz: használjuk ki a falat a tárolásra. A szekrények mehetnek akár a plafonig, a konyhapult fölé szerelhetünk kampós tartókat.
Kiúzható pult

Néhány szó a designról

  • Már-már köztudott, hogy kis tereket világos színekkel lehet vizuálisan nagyítani, de ne essünk át a ló túl oldalára sem. A bézs színű padló, bézs színű konyhabútorral és bézs színű csempével bár világos, de unalmas, és egyáltalán nem karakteres. Vigyünk bele egy kis kontrasztot legalább a munkapult, a kiegészítők színével. Egy karakteres lámpa, egy mosható szőnyeg (figyeljünk rá, hogy ne csússzon!), stílusos tárolók, képek a falon és máris egyedibb, melegebb hangulatú konyhát kaptunk.
Semleges alapok design lámpával
  • Figyeljünk a kiegészítők összhangjára. Egy semleges színű (pl. fehér) és formájú konyhabútorral nagyon sokféle stílus irányába elmozdulhatunk, attól függően, hogy milyen kiegészítőket (fogantyúk, csaptelepek, lámpák) használunk. Fontos azonban, hogy ezek egymással harmóniában legyenek.
  • Kerüljük a túl nagy padlólapokat. A kis helyiséget még jobban kicsinyítik a nagy lapok. Ugyanez viszont nem igaz a csempére. Vannak ma már óriási csempék (igaz, elég borsos áron), ezekből egy is áthidalhatja a pult és az alsó szekrény közti területet: máris megspóroltuk a fugák takarítását.
  • A kiegészítők, dekor elemek használati tárgyak is lehetnek, így két legyet ütünk egy csapásra (pl. régi vágódeszka)
Vágódeszka a falon

Kicsi konyha nem rossz konyha

Ha a fentiekre figyelünk, igazán szerethető konyhát kapunk, amit akár a „nagykonyhás” ismerőseink is megirigyelhetnek. Miért?

Lehajtható asztallal
  • Mivel kicsi az alapterület, kisebb a bútor, kevesebb pénzbe kerül legyártatni. Így beleférhetnek esetleg olyan extra dolgok (pl. drágább pult vagy burkolat) is, ami egy nagy konyhában már nem.
  • A kis alapterület másik nagy előnye, hogy kevesebbet kell mozogni főzés közben; ha jól terveztük meg, minden kézre áll.
  • Kevesebb a takarítandó felület. Jusson eszünkbe ez akkor, ha éppen a konyhaajtókat suvickoljuk: milyen jó, hogy nem kétszer ennyi van!
  • A kis alapterületek kihasználásának alapja, első lépése a selejtezés és az átgondolt vásárlás. Enélkül nem megy. Viszont mivel nem engedhetjük meg magunknak a felesleges holmik felhalmozódását, így rá vagyunk kényszerítve a szelektálásra és arra, hogy csak akkor vegyünk meg valamit, ha arra tényleg szükségünk van. Pénzt spórolunk és rendet tartani is könnyebb.

És egy bónusz:

  • Ha egy „nemszeretem” vendég (anyós?) felajánlja a segítségét az ebéd elkészítéséhez, nyugodtan mondhatod: „Hagyjad csak, úgysem férünk el ketten.” 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük